Sikeres tanulási technikák tréning

Sikeres tanulási technikák tréning

Tanulásmódszertan

Középiskolások és általános iskola felső tagozatos tanulói számára

Tanári pályafutásunk során - főleg az utóbbi években - azt tapasztaltuk, hogy sok diák és szülő kénytelen szembesülni azzal, hogy az iskolai eredmények elmaradnak a várttól, a diák képességeitől. Pedig a tanulás, a jó eredmény a jövő záloga.Vajon mi okozhatja ezt? Az okokat kutatva önértékelési problémákat, múltban rejlő iskolai kudarcokat és rossz (vagy nem is létező) tanulási szokásokat találtunk. Szülőként is és tanárként is azt látjuk, hogy a diákok nem szívesen járnak iskolába, egyre fásultabban végzik feladataikat, kivész belőlük az érdeklődés, a kíváncsiság, a kreativitás, az életöröm.Ennek azonban nem kell így lennie!Arra vállalkozunk, hogy helyes önismerettel helyreállítsuk a megbillent önbizalmat, hogy különböző tanulási technikák megismertetésével és begyakoroltatásával hatékonyabbá és élvezetesebbé tegyük a tanulási folyamatot, és így sikerekhez juttassuk tanfolyamunk résztvevőit.

A tréning időtartama 16 óra (4 alkalom, alkalmanként 4 x 45 perc)

Időpontok: 

2019. október 4. péntek 16.30-19.30 (1. alkalom)

2019. október 5. szombat 9.00-12.00 (2. alkalom) 

2019. október 11. péntek 16.30-19.30 (3. alkalom) 

2019. október 12. szombat 9.00-12.00 (4. alkalom)


Belvárosi helyszín, a Ferenciek terétől mindössze 1 perc sétára. 

Cím: 1056 Budapest, Váci u. 47. (Pannon Kincstár különterme) 

Részvételi díj (4 alkalom): 44.000 Ft / fő (részletfizetéssel) 

Kedvezményes ár (4 alkalom): 40.000 Ft / fő (szept. 25-ig történő egyösszegű befizetés esetén) 

Észre sem fogod venni, a 16 óra milyen hamar elrepül. Kellemes, barátságos környezetben tanulhatsz meg jól hasznosítható módszereket, technikákat, hogy ezentúl hatékony és örömteli legyen a tanulás!
A képzést gyakorlott tanárok vezetik.
A szükséges felszereléseket, jegyzeteket biztosítjuk.
A tananyagot nyomtatott formában minden hallgató megkapja.
A szünetben üdítő italt, ásványvizet, sós-és édes ropogtatnivalókat szolgálunk fel.
A sikeres képzéshez tehát minden készen áll, már csak Rád várunk!

A tréning részletes programja

1. alkalom  (4 x 45 perc) 
Tanulni mindenki tud! - Tanulni mindenki tud?
Rövid bemutatkozás, a tréning ismertetése, célja
Hogyan állok a tanulással? - kérdőív kitöltése
Tanulási stílusok ismertetése, beazonosítása - teszt
Koncentrációs feladatok (pl. csend- idő érzékelés, hangok érzékelés, memoriter, közös ismétlés, papír-ceruza gyakorlat, filmrészlet felidézés, zene és közben feladat, zaj és közben feladat)


2. alkalom  (4 x 45 perc)

Hogyan tanuljunk, hogyan prezentáljunk? - vizuális stílus
Időmenedzsment, rákészülés, tervezés 
Vizuális tanulás jellemzői, előnyök, hátrányok. Hogyan használjuk a mindennapokban? - jegyzetelés, kiemelés, gondolattérképek készítése adott témákról
Rövid "lecke" gyors megtanulása kiadott írott szöveg alapján
Előadások, prezentációk, megfelelő technikák


3. alkalom (4 x 45 perc) 

Hatékony tanulást segítő technikák auditív és mozgásos stílus esetén Prezentációk
Jegyzetelés
Az auditív és mozgásos stílus jellemzői - tervezés, időbeosztás, tanácsok
Iskolai aktív részvétel fontossága
Felolvasás alapján jegyzetelés
Rövid memoriter hallás után
Közös játékos feladatok
Mozgásos tanulási ötletek - szöveg "lefordítása" mozgásra


4. alkalom  (4 x 45 perc)

Projektkészítés, együttműködési technikák
Kiválasztott projektek elkészítése
Projektek bemutatása - prezentációs technikák használata
Tanítva tanulás
Memoriterek tanulása - technikák
Tanfolyam zárása

1042 Budapest, Szent István tér 6.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sikeres tanulási technikák tréning